HTML

Linkblog

Számlázó program

Tanácsok számítógéppel (számlázó programmal) készülő nyomtatott számlák kiállításához. A napi fejlesztői munkám kapcsán felmerült problémák úgy tűnik nem csak kisvállalkozó ügyfeleinket érdeklik, ezért az általánosabb problémákat, eljárásokat, ötleteket ide is megírom. Az itt leírtak nem helyettesítik a törvény ismeretét, erre jogi eljárásban hivatkozni nem lehet, de rávezethet, hogy hol és minek érdemes utána nézni. A 20 éves fejlesztési tapasztalatom remélem kézzel fogható hasznot hoz minden kedves olvasómnak.

2011.01.02. 05:29 szamlazoprogram

Mától a nyomtatványt értékesítőknek új számlaformátum kell.

  Mától kezdve (pontosabban a webáruházas forgalmazóknak már tegnap óta) kötelező a számlán feltüntetni a számlatömböket és a jelenléti íveket vásárlók esetében az átvevő személy nevét és személy adószámát,

azaz vásárolni csak adóazonosító kártyával lehet.

asz_szigel ABEV bevallás

Ugyan ezt a bevallásokon is majd fel kell tüntetni (jellemző módon a szoftvereket még nem lehetett ennek megfelelően üzembe helyezni, mivel az ugyan 2010.12.30-án megváltoztatták az asz_szigel nyomtatvány bevallást, de az valójában csak a formai adatokat tartalmazza, a negyedév mulva esedékes első bővített bevallási rovatokat még nem.

 Mindenesetre a 2010.12.30-tól letölthető az új futtató környezet:

http://www.apeh.hu/bevallasok/nyomtatvany/keretprogramok/abevjava_install.html

és az asz_szigel új de még hiányos változata:

http://www.apeh.hu/bevallasok/nyomtatvany/bevallasok/asz_szigel.html

 A mi számlázó programunk mindenesetre  15 éve tartalmaz szabadon  kitölthető vevői rovatokat így frissítés nlkül tovább használhatóak.

 ------------ -----------

  Az csak érdekesség hogy az internetes vásárlás esetén az ellenőrzésre nincs mód, de a webes felületeket ki kell egészíteni a fenti plusz adatokkal. Ugyan ez lép fel hogy kinek az adószámát tüntetem fel amikor az elszállító futár (az övét?) veszi át a tömböt, majd a futár cég központjából a kiszállító futár viszi tovább (az övét?) és a vevőnél az átvevő (az övét?) adatat egy futár természetesen nem fogja külön ellenőrizni.
 A nyomtatvány nagykereskedők ezt megkerülve előre bekérik a cég vezetőjének a nevét, adószámát ami nyilvánvaló hogy néhány kisvállalkozás kivételével soha nem fogja látni az adott tömböket.
 Nem feladatom minősíteni a rendszert de ezt Romániában jóval egyszerűbben megoldották, hiszen az adóhatóságnak van joga a személyek azonosítására, de egy nyomtatvány bolt raktárosának se képesítése se joga se ideje se módja nincs erre.
Nem akarom a nyomtatványboltok egyetlen biztos bevételét megszüntetni, de ha már egyablakos rendszer felé haladunk akkor akár hitelesítés formájában (nyomtatvány boltban megveszik, majd használatbavételkor a területileg illetékes pld. önkormányzati "állampolgári ügyintéző" ablaknál hitelesítik (sorban állás nélkül), ahol vonalkód olvasóval beolvassák majd adóbélyeggel látják el a nyomtatvány tömböt) is lehetne szigorú a rendszer.
 

 

Szólj hozzá!

Címkék: apeh bevallás számla forgalmazó nyomtatvány nav asz szigel


2011.01.02. 02:42 szamlazoprogram

Megszűnt az APEH

de ne örüljön aki rosszalkodni akar, vagy csak a túlzott adminisztráció csökkenését várja, itt van helyette a

NAV, azaz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

 

  A név változás a hatóságnak sem megy simán és azonnal, így az se gond ha valaki még a régi megnevezéseket használja. A http://www.apeh.hu-n is lehet látni ezt, azoknak  az oldalaknak a múlt miatt még praktikusan 5 évig létezniük kellene. Az új oldal vélhetően a http://www.nav.gov.hu/ lesz (itt most fejlesztés alatt felirat látható 01.02-án is) már csak azért is mert a jelenleg amúgy használaton kívüli nav.hu egy magánszemély tulajdonában van immár 3 éve, aki most kihasználva a változás hozta érdeklődés forgalmát némi telhetetlenséggel szabálytalan hirdetésekkel rakta tele.

A név átvezetése ügyviteli rendszerünkben.

  A legtöbb szoftver törzs adat nyilvántartáson alapul, így elég a partner listában átírni vagy új partnerként felvenni (kinek milyen a rendszere), így a mi számla készítő programjainkban is elég a partner törzsadatban egy helyen módosítani a paramétereket és attól kezdve minden új bizonylat kapcsán már az új név fog megjelenni. Az évváltásnak köszönhetően ezt csak a 2011-ben kell és így ha bármi kell még 2010-re vonatkozóan az még a régi (APEH) megnevezést fogja használni.

 Lehet minden rendszeren átvezetni a banki utalási sablonoktól, a kérvényeken át a bevallásokig mindenen.

Szoftver licenc számlázó programokhoz.

  A számlázó modult is tartalmazó ügyviteli rendszerekhez kötelező a gyártó által a vevő nevére kiállított, a törvényes működést igazoló licencet kiadni. Nos ha ez hivatkozik a törvényi mellett az APEH állásfoglalásokra is akkor lehet a szoftver licence lapot beszerezni 2011-re. Ezt az éves díjat szedő szoftver cégektől amúgy is automatikusan a számlával együtt meg kell hogy kapják, de a mi ügyfeleinknek nincs kötelező havi vagy éves díjfizetési kötelezettsége, így nálunk azoknak akik nem élnek a  most felajánlott bővítési lehetőséggel (280e Ft-nyi szoftvert  10e+áfáért megvehetik januárban, de új vevőink is tized áron juthatnak a teljes akciós számlakészítő programcsomaghoz), jelentkezniük kell lévén nincs közvetlen kapcsolat az évek óta jól működő és ezért hozzánk egyébként nem forduló ügyfeleinkkel (ezért csak becsülni tudjuk hogy az elmult évek csődhulláma után a kb 5000 vevőnkből jelenleg 4100 lehet aktiv még)

  Érdekes mellékzöngéje hogy a számlázó programokhoz a felhasználónak rendelkeznie kell a gyártó által biztosított leírással, amit a NAV-os, a rendőrségi vagy NNYI adóellenőrzése során be kell tudni  mutatni, így az ebben lévő szöveg hivatkozások miatt is szükség lehet cserére, lévén hogy a korábban APEH állás foglalásoknak való megfelelősségi nyilatkozatok abban is benne kell legyenek, ezeket is előbb útóbb cserélni kell.

 

2 komment

Címkék: apeh program adó számlázó nav nemzeti adó és vámhivatal


2010.12.30. 05:45 szamlazoprogram

2010.12.30 leltározás

  A fizikai leltározást sokan elhanyagolják, pedig sokkal jobb pontos állapottal indulni neki az évnek és nem a számítógép által kiszámolt elvi - nem valós készlettel.
  A lopás károktól, a téves beszállításokon át, téves árukiadáson át a kezelői tévedésekig sok minden lehet az oka, hogy a számítógépen az esetek 99 %-ában nem pontos adatok találhatóak.
  A leltárt így vagy úgy de kötelező felvenni, akkor is ha nem történik gépi készlet vezetés, mert a könyvelő a mérleghez majd kérni fogja a mostani állapotnak megfelelő mennyiségi értékeket, az akkor érvényes mérlegelt átlagáras beszerzési áron.
  A PRECIZ raktáros modult tartalmazó számlázó rendszerekben többféle támogatás is van erre, elsősorban a legegyszerűbb a vonalkód olvasó használata, ehhez nem kell extra drága hordozható mobil adatgyűjtő, megoldható egy sima bevásárlókocsira helyezett számítógéppel, praktikusan persze notebookkal, de hosszabbító ekkor is ajánlott a lemerülő aksi miatt.
 A leltár felvételi jegyen (egy raktár bevét jegy) sorban felvesszük a termékeket és a jól beállított rendszer esetében a program automatikusan a vonalkódot kéri, majd találat esetén automatikusan a mennyiségre ugrik így csak a leolvasó kell és egy numerikus mező használata.

  Ennek a gyors megoldásnak köszönhetően a plázákban (pld.: Árkád) ahol csak zárás után szabad leltározni viszonylag gyorsan el lehet végezni a leltározást, hogy az ünnepi időszakban ne kelljen a dolgozókat sokáig visszatartani, berendelni feleslegesen.

  A leltár jegyen az érték az utolsó beszerzési áron van még, a de könyvelőnek nyomtatott aláírandó leltáríven már a kiszámolt mérlegelt átlagár fog megjelenni.

Szólj hozzá!

Címkék: leltár raktáros készletvezetés


2010.11.03. 06:41 szamlazoprogram

2010.10.17-től enyhitettek a számítógépes számla kiállítás feltételein.

  Miniszteri rendelettel elvben eltörölték az eredeti és másolat felirat kötelező feltüntetését és a példányszámozást (ami persze elsősorban a nyugati szoftver cégek ottani viszonyokra készült programozóinak a szemét szúrta, hiszen itthon minden cég e szerint már legyártotta, tehát rendelkezésre állnak a szoftverek, így ennek az enyhítésnek elvben semmi más hatása nincs mint egy gyenge piacvédelmi pozíció feladása, hiszen a felhasználókat csak bizonytalanságba sodorja).
  Ehhez azt kell tudni hogy a számlák formai követelményeit nem csak egy törvény határozza meg, hanem több ide vonatkozó követelmény is. Így amíg nem jelenik meg egy egységes szerkezetbe foglalt újabb legalább PM utód rendelet (2008.01.01-től lépett életbe az utolsó ilyen - jellemzően 2007.12.31.-i elfogadással, ami azóta is négyszer változott, hogy a szoftvercégek és a felhasználók időben felkészülhessenek az új év nyitására, amire az előfizetéses számlák ekkor már adott esetben postán is voltak....sokan a mai napig hibásan stornóznak, javítanak, írnak jóvá számlákat mert elsiklanak az e törvényben megjelent ide vonatkozó plusz törvényi bejegyzés felett) addig a revizorok megkövetelhetik a számla példányokkal való hiánytalan elszámolást. Mint az néhány APEH tájékoztatóból korábban kiderült ezt eddig is felemásan értelmezték (például sokáig nem lehetett stornozni valamit ha a kiállított számla mögött volt teljesítés, de formai vagy nyomtatási hiba miatt új számlát akartak kiállítani - lásd számlát módosító bizonylat léte - majd jelent meg olyan tájékoztató is amiben a példa arról szólt hogy a nyomtatóba beragadt eredeti példány hiányában stornózzák a számlát. Ez már nem felelt meg a fenti követelményeknek és rávilágított az elvárások (minden számlapéldánnyal elszámolás) és a technikai valóság (rontott, elhagyott, sikertelenül nyomtatott stb) közti ellentmondásra. És bár a számvitelben számos a valóságtól elrugaszkodott fogalmat kell kezelni, lásd a mai számlákon található 3, esetenként 4 féle teljesítési dátum kezelése - nálunk erre külön számla formátumot kellett alkotnunk (110-es formátum kóddal elérhető a számlázó program demóból), egy olyan fogalommal ami technikailag már évek óta lekezelt a szoftverekben egy éven belül kétszer is foglalkozzanak, ráadásul a bizonytalanságot nem megszüntetve, nos itt lenne az ideje, hogy az elmúlt 20 év tapasztalata alapján, időben egy egységes és jogbiztonságot adó működő rendszert találjanak ki, ahol nem az a cél hogy legálisan dolgozó ezért a hatóság számára transzparensen elérhető vállalkozásokat minél több adott esetben betarthatatlan formai hiba alapján lehessen megbüntetni, hanem a nyilvánvaló csalókat ki lehessen zárni a rendszerből. Hogy ezt hogyan érik el, adóbélyeggel, áfa bankszámlával, fordított adózással (mindegyiknek meg van a hátulütője és megkerülhető -  a magyar kreativitás ebben az esetben nem az állami oldalon működik sajnos) az mindegy, de stabil egységes rendszer kell, ahol az egyszerű kisvállalkozó is szabályosan tud dolgozni és a könyvelőtől a könyvszakértőn át az APEH revizorig mindenki ugyan úgy értelmezi a jogszabályt ahogy az le van írva (minta példákkal, mert a kreativitás a hatósági oldalon is arra volt hogy lehetőleg ne legyenek egyértelmű betartható példák a vállalkozások előtt, pedig egy jól működő társadalomban szerintem a hatóság feladata nagyon is az lenne hogy az állampolgárokat jó irányba tereljék és ezt nem a végén kell elkezdeni, hanem az elején, már akkor amikor valaki vállalkozást akar indítani, segíteni és nem csak ellenőrizni (a kettő együtt is mehetne, azaz tanácsadás szerűen ellenőrizni és nem csak azt hogy a bejegyzett új vállalkozás fél év múlva még elérhető telephellyel rendelkezik-e)

 Két hónappal az év vége előtt vagyunk, de már látható előre, hogy az elmúlt húsz évhez hasonlóan törvénykezési vagdalkozás lesz, kiszámítható egységes és főleg érthető szabályozók helyett. Vagyis a hozzánk hasonló szoftver cégek most felkészülnek arra hogy ügyfeleikhez decemberben kikerüljenek az évindításhoz szükséges 2011-es szoftver változatok, aztán majd januárban februárban megtudjuk hogyan is kellett volna helyesen kiállítani december végén a januári vagy éppen 2011-es előfizetői számlákat, vagy más időben kibocsátott postázott számlát. (az elektronikus számla azok megőrzése és költsége ma még a legtöbb kisvállalkozásnak nem megoldás) Éppen ezért kényszerültünk egy elő akcióra hogy a jelenlegi programjainkból összeállított akciós csomagba most tizedáron megvásárolható egy komplett kisvállalkozói ügyviteli rendszer, de a 2011-es végleges változatot majd csak januárban fogjuk tudni leszállítani frissítésként, amikor már ismert lesz minden az évre érvényes jogszabály.

  Szóval várjuk a jövő évi feltételeket, bár az borítékolható hogy továbbra sem az adócsalók fogják betömni a költségvetési hiányt, hanem az elérhető becsületesen szabályosan tevékenykedő cégek. Ma úgy működnek a cégek mintha egy konyhai késhez erkölcsi bizonyítvány, nyilvántartás biztonsági páncélszekrény nagykorúság stb. kell pedig csak egy szelet kenyeret szeretnénk vágni, de az állam a tízezerből egy konyhakéssel vagdalkozó miatt alaposan körbe szabályozza a másik tízezer becsületes felhasználót. Hogy ezzel megakadályozzák a más célú felhasználást? Nem és ezt mindannyian tudják, de ők elmondhatják mindent megtettek a megakadályozására.
  Valóban a túl szabályozott, valóban az amerikai életforma azon elemei kellenek nekünk amiben egy állampolgárra X db ügyvéd jut, ahol csak azért nem próbálnak megmenteni az orvosok egy embert mert az eredmény kétséges és beperelhetik?

  Mi lenne ha végre társadalmat építenénk, ami az oktatástól kezdődik (és nem annak ilyen olyan szabályozásától, hanem annak tartalmi elemeitől) és az egyén képességeitől függően testre szabottan segítene a társadalom minden tagjának (nem feltétlen pénzzel, sőt..), az egyén, a család, a kisközösség, a falu, a megye az ország és az EU érdekkör egységes figyelembevételével kialakított működő élettér, a hatósági és EU korbács helyett működő képes gazdasági infrastruktúrát, egyszerűbb adó törvénykezést - ha van szociális ellátó rendszer nem kell egy halom és bonyolult adó kiskapu, megteremtve a potenciális adócsalás létét. És itt nem egykulcsos adórendszerről beszélek, erre jól rá mutat a végkielégítések megadóztatása, mert egy többsávos és kiskapu mentes szja törvény lehetővé tenné, az ilyen felesleges kifizetések elkerülését (a vagyonok kimenekítése persze másik kérdés, ha megadóztatjuk a nagyobb jövedelmeket, tehát hogy hagyjuk-e hogy a társadalom drasztikusan polarizálódjon, mert az egykulcsos rendszer egyértelműen ide vezet, pedig nyilvánvaló ha előbb nem emelik a társadalom alsóbb rétegeit egy normális napi tevékenységi, biztonságos megélhetési szintre és azt látják hogy a plázákba a garázsba már le sem tudnak állni az egyre magasabb szuper terepjárók, az csak növeli a törvény alóli kibúvás kényszerét. És ez logikusan bekövetkező társadalmi kényszer, amit a történelem rendre megismétel napjainkban is.

  Húsz év után ideje lenne az egyén és a közösség érdekeit összehangolva, értelmes kompromisszumokkal egy működő gazdaságot teremteni, kezdve a működő falutól, a nagyvárosok biztonságos irányításáig, a kis vállalkozások gazdaságos (nem adó kedvezmény alapú, hanem segített) működésétől a nagy multik kiszámítható jogi környezettel, szak emberekkel és infrastruktúrákkal ellátott környezettel, az egyéneket védő hatósági ellenőrzési, minősítési, de tanácsadói rendszerrel stb.  Az ember azt gondolná 8 év ellenzéki lét alatt létrejött valamiféle működőképes infrastruktúra elvben legalább, tudva azt hogy a régi rendszer végrehajtói esetleg elszabotálják, az ellenzékbe került korábbi vezetőkkel együtt akadályozzák a változást, ezt bevezetni pénz nélkül nagyon nehéz, de kérdés változik-e a politikusaink szemlélete (lesz e köztük vagy mögöttük szakmai tudás és főleg képesek lennének-e - ha egyáltalán akarják-e - a társadalom építésére, talpra állításra és nem csak egyes rétegek érdekeinek védelmére)

  Elnézést a hosszú kifakadásért amit egy ismételt, ésszerűtlen, kapkodó, évközi - azaz stabilitás ellenes intézkedés váltott ki.

Szólj hozzá!


2010.04.01. 05:07 szamlazoprogram

2010.04.01 -mától új törvényi előírások a számlázó programokra.

  Magán vélemény hogy a hivatalosan uniós nyomásra megváltoztatott és a nyugati szoftver cégek érdekeit szolgáló változás semmit sem könnyített nekik sem, csak a kisvállalkozásoknál okoz hiba lehetőséget. Értsd, ha nincs meg a törvényi megfelelőségi nyilatkozat, köznyelvi nevén  "APEH engedély", ami a nevével ellentétben a gyártó által és az ez évi jogszabályváltozásoknak megfelelően a számlázó szoftvereket használó vállalkozásoknak szerencséjére már jogutód által is kiállíthatóan igazolja névre szólóan (mivel magán okirat csak eredeti aláírt változatban érvényes jognyilatkozat), hogy a program a 2010.04.01-től életbelépő új előírásoknak is megfelel, akkor egy újabb formai vagy rosszabb esetben érvényességi hiba lehetőséget, azaz büntetési tételt rejt.

 Az eddigi 1.példány helyett mától EREDETI feliratot az eddig 2.példány (és minden további másolat esetében is) MÁSOLAT felirattal kell ellátni, ami természetesen ugyan olyan programtechnikai nyilvántartást rejt maga mögött mindkét esetben, hiszen nyilván kell tartani, hogy első vagy sokadik példány jön, ugyan úgy csak egyszer lehet átadni nyomtatásra az operációs rendszer részére a számla EREDETI nyomtatási képét.

lásd még:
- törvényi előírás változása számlázó programok esetében
- ingyenes frissítés ügyfeleinknél
- azon ügyfeleinknek (Preciz Szoftver Studio) akik ebből a privát blogból értesültek mert nem jutott el hozzájuk az email vagy a postai levél pld. címváltozás miatt, ezen a címen találnak ismertető
  - pss9 program verzió
  - 2010.04.01-ei változások és beállítások

1 komment

Címkék: számlázó program eredeti számla számla másolat


2010.03.31. 07:01 szamlazoprogram

A törvényi változást követve megjelent az új program család.

  A holnap életbelépő új törvényi előírások miatt ezzel összhangban mi is új program verziót jelentettünk be. Megtartva ugyan az eddigi verziószámozást, de a jobb ügyfélszolgálati munka érdekében az új előírásoknak megfelelő új változat a 12 éven használt eddigi PSS8 jelölés helyett a Pss9 jelölést kapta.

  A méltányossági ingyenes frissítéseket mindenki a leírásokkal együtt emailben és postán is megkapja. Lásd tegnapi bejegyzésem.

lásd még:
- törvényi előírás változása számlázó programok esetében
- ingyenes frissítés ügyfeleinknél
- azon ügyfeleinknek (Preciz Szoftver Studio) akik ebből a privát blogból értesültek mert nem jutott el hozzájuk az email vagy a postai levél pld. címváltozás miatt, ezen a címen találnak ismertető
  - pss9 program verzió
  - 2010.04.01-ei változások és beállítások
 

Szólj hozzá!

Címkék: számlázó program 2010.04.01 ingyenes frissítés


2010.03.30. 07:01 szamlazoprogram

Ingyenes számlázó program frissítés ügyfeleinknek

  Emlékeztető mindenkinek aki számlázó programot használ, hogy csütörtöktől (árpilis 1 és ez sajnos nem árpilisi tréfa) új előírások lépnek életbe.

  Mint ismeretes 2010 április 1-től új, kifejezetten a számlázó programokra vonatkozó előírások lépnek életbe, ezért minden ügyfelünknél ennek megfelelő névre szoló licenszlap (törvényi és APEH előírásoknak megfelelősségi nyilatkozat), nyomtatott leírás(, amely biztosítja adóügyi ellenőrzéskor a program ellenőrizhetőségét és törvényi megfelelőségét az adóellenőr által) és programverziónak kell lennie.

  Bár nálunk is az egy éves ingyenes jogszabálykövetésnél mindig jeleztük, hogy az csak az internetről letölthető új program verzióra vonatkozik és az egyéb költségek (pld. posta, nyomda stb.) átalánydíj hiányában nem fedezettek, ráadásul az is csak a vásárlástól számított egy évig, illetve frissítés esetén az adott naptári év december 31-ig vonatkoztatott most méltányossági alapon minden olyan ügyfelünk aki 2009 április 1. után vette, vagy frissítésért fizetett a PSS8 termék családért, annak ingyenesen letölthető lesz az új Pss9 termékcsalád(email értesítést kap mindenki, az előírt adatnyilvántartási kötelezettségünk miatt egyeztetésre). Bár ennek nincs közvetlen fedezete a névre szóló licenclapot és az új működési módot az APEH revizor által ellenőrizhetően tartalmazó leírást is ingyenesen megküldjük.

 

A változásokról lásd előző bejegyzésem.

Szólj hozzá!

Címkék: változás jognyilatkozat eredeti számlázás 2010 licenclap


2010.03.29. 01:01 szamlazoprogram

Gépi számla előállítás változása 2010.04.01-től.

  Mint ismeretes 2010.04.01-től változik a számítógéppel kiállított számlákra vonatkozó törvényi előírás, mivel ez a kifejezetten a számlázó programot gyártókra vonatkozik és nem a számlát kitöltőkre így gyakorlatilag mindenkit érint.

  Kivételesen csoda történt, bár a törvénynek technológiai okokra hivatkozásának önmagában semmi értelme (ugyan azt kell tennie a programnak mint eddig, csak másként), de legalább a szoftvergyártók kaptak négy hónapot hogy elkészítsék, ellenőrizzék, legyártsák az új számlázó program modult és elkészítsék a szükséges dokumentációt hozzá.

Ami változik:
Eddig 1.példány, 2. példány stb. feltüntetése volt a kötelező (persze a köznévi nevén "EREDETI" feliratot sokan be tették a programba (mi is), de ez mivel a törvény nem ezt követelte meg a mi programunkban például opcionális volt, hogy ha a programot használó csak és szigorúan a törvényeknek akart megfelelni, akkor akár ki is kapcsolhatta.)
Mától kezdve azonban fordult a kocka (bocsánat a kockákat ne bántsuk), na jó a törvény alkotó logikája és mától nem a példányszámozás az előírás - bár javasolt megtartani, mert a revizorok agya esetleg lassabban áll át és ne feledjük az első negyedévben még ez volt érvényben 2010-ben is (hiteles számla másolat nyomtatás), hanem az első példányra "EREDETI" feliratot kell tenni és csak egyszer lehet a nyomtatást elindítani. Minden más példány "MÁSOLAT" kell legyen és nem kell sorszámozni (de lehet).

A mi programjainkat használok nyomat tekintetében ennek azonnal meg tudnak felelni, de a programot az eddigi megengedő funkció mától kötelező jellege miatt frissíteni kell a licenclappal és a nyomtatott leírással együtt.

Új licenclap amely a program e törvény szerinti változásinak is megfelelő hivatkozást tartalmaz, valamint a program kezelését leíró és ide vonatkozó változásokat is bemutató leírást tartalmaz.

Ne feledjük, ezeket el kell rakni legalább* az adott adó év vizsgálatára jogosult időszak végéig. 

Csak megjegyzendő, hogy a szoftverek licence alapján esetleg továbbértékesíthető (általában a szoftver használati jog nem tovább értékesíthető, ha már használatba vették a szoftvert, kivéve ha bontatlan csomagban lévő szoftverről van szó) számlamodult tartalmazó szoftvert soha nem lehet átruházni, mert az eladónak is rendelkeznie kell a napi használatra alkalmas futó példánnyal (adó ellenőrzéshez) és a jognyilatkozatot tartalmazó licenclappal, valamint a nyomtatott leírással. Ide nem értve a cég jogutóddal való átalakulását, mert ha például RT.-vé alakul egy KFT. és megörökli annak minden ingó és ingatlan vagyonát, akkor a szoftver is "öröklődik". Ilyenkor adott esetben a szoftver gyártótól kell igényelni az új névre szóló regisztrációt, ha az a programban (mint általában) nem átírható. (a mi programunkban minden cég adat átírható, kivéve az adószám, tehát csak az utóbbi esetben, ha a nyolc számjegyben van változás akkor kell hozzánk fordulni) A cég adatok változásáról azonban tájékoztatni kell a gyártót, mert neki nyilvántartási kötelezettsége van és egy esetleges harmadik feles (a program által kiállított számlát befogadó fél) ellenőrzés során igazolást csak az ismert adatokról tud kiadni az APEH, NNYI vagy VPOP felé.

 

 

 

 

* Azért legalább mert az irattározási előírások ennél hosszabb időt is előírnak, bár adó ügyi okokból ezt később már nem kérhetik számon.

1 komment

Címkék: változás jognyilatkozat eredeti számlázás 2010 licenclap


2010.03.23. 01:43 szamlazoprogram

Nyomtatványt számlázó boltoknak új 07ESZIG

ma megjelent az APEH 07ESZIG jelű, az APEH által kijelölt sorszámmal ellátott számla, egyszerűsített számla, nyugtanyomtatványok értékesítésével kapcsolatos adatszolgáltató adatlap 3.0-ás változata. (03.22-ei APEH hirlevél szerint)

Az alábbi címről érhető el a JAVA-s változata:
http://hirlevel.apeh.hu/archiv/archiv_prg/nyomtatvanykitolto_2007/07eszig.html
Ugyan itt a hozzátartozó help is elérhető. (1.13-as változat)

Ami érdekesség, hogy
- a címlapon az átvétel rovat továbbra sem lehet 2010-es majd (csak az utolsó karakter módosítható), de ez csak az APEH saját dolgozóit bosszanthatja szerencsére
 

- eredeti bejegyzésből a hibás bekezdés, a 2010-es nyomtatványokra utaló törölve -
Bár ez a nyomtatvány csak a 2009 utolsó negyedéves bevalláshoz használható utoljára (2010.01.22-én kivonták a forgalomból)  - köszönet a figyelmeztetésért a hozzászolónak - a most befejeződő negyedévről majd az ESZIG nevűre változtatott változatot kell használni erről korábbi bejegyzésemben már olvashatott.

 Minden esetre nekem mint programozónak jó játék a látszólagos új változat (pontosabban első ránézésre nem látható változások) miatt ma éjszaka is tesztelni, hogy reggelre az ügyfeleink már az esetleg az új nyomtatványhoz igazított új PRECIZ BIZONYLAT nyomtatvány értékesítést nyilvántartó és jelentő (ABEV feladás) programot is elérhessék.
Ez nem érinti a nyomtatvány boltos számlázó programcsomag számla modulját.

 

1 komment

Címkék: apeh értékesítés számla nyugta nyomtatvány 07eszig


2010.03.22. 06:21 szamlazoprogram

Még egyszer az "APEH igazolás"-ról

  A köznyelvi elnevezése csak APEH igazolásnak titulált, valójában a törvényi előírások a gyártóra rót kötelezettségként gyártói igazolást és ezzel együtt ügyfél nyilvántartást ír elő a számlázó programokat gyártó, vagy Magyarországon forgalomba hozó cégekre.

  Ez évi könnyítés és más változásokkal ellentétben ez nem egy újabb büntetési lehetőség, hanem valódi könnyítés olyan vállalkozások esetében akik olyan szoftvert használnak ahol a gyártó megszűnt (eddig ezekben az esetekben, ha elhagyták az igazolást, vagy jogszabály változott bizony szoftvert kellett cserélni), ez évtől mód van jogutód esetében általa kiállított igazolást kérni.

  Ez ugyan a mi ügyfeleinket (Preciz Szoftver Studio) nem érintette mert már 21 éve változatlan név alatt jelennek meg a kisvállalkozói szoftvereink, de sok más szoftver cég átalakult, vagy kényszerűen "eladni kényszerült" a meglévő ügyfélkörét (szoftver rendszerét) és bizony az ő ügyfeleiknek ez jelentős kiadással is járt eddig.

 Persze ez ezután is okozhat gondot, hiszen velünk ellentétben nem minden cég állít ki térítés mentesen szoftver megfelelőségi nyilatkozatot az adóhatóság részére (amúgy jogosan hiszen mind a munkaidő mind az egyéb  pld.posta költséget valakinek fedeznie kell).

  Mi is 2010.04.01-től új az eddiginél részletesebb "APEH igazolás"-t, azaz szoftver megfelelőségi nyilatkozatot tartalmazó, névre szóló licenclapot bocsátunk ki (a szoftver lopások, hamisítások csökkentése érdekében ez már dombornyomott lesz), amit a megfelelő keretek között minden ügyfelünkhöz eljuttatunk a legközelebbi program változáskor. Erről április 1-ig minden ügyfelünket emialben, vagy levélben tájékoztatni fogjuk, így akik címváltozás vagy egyéb okokból erről nem értesülnek (természetesen a céges weblapunkon is kint lesz) és csak innen erről a magán blogról hallottak róla, kérem küldjenek egy érdeklődő emailt és segítünk.

 

Korábbi kapcsolódó bejegyzések:

"Nincs meg a törvényi (APEH/PM) megfelelőségi nyilatkozatom."

 

Szólj hozzá!

Címkék: számlázó program apeh igazolás szoftver megfelelőségi nyilatkozat


süti beállítások módosítása