HTML

Linkblog

Számlázó program

Tanácsok számítógéppel (számlázó programmal) készülő nyomtatott számlák kiállításához. A napi fejlesztői munkám kapcsán felmerült problémák úgy tűnik nem csak kisvállalkozó ügyfeleinket érdeklik, ezért az általánosabb problémákat, eljárásokat, ötleteket ide is megírom. Az itt leírtak nem helyettesítik a törvény ismeretét, erre jogi eljárásban hivatkozni nem lehet, de rávezethet, hogy hol és minek érdemes utána nézni. A 20 éves fejlesztési tapasztalatom remélem kézzel fogható hasznot hoz minden kedves olvasómnak.

2008.12.24. 18:16 szamlazoprogram

Boldog karácsonyt kivánok minden olvasomnak.

Családias és legalább az ünnepnapokra hatóságoktól és problémáktól mentes napokat kívánok minden kedves ügyviteli szoftvert használni kénytelen olvasómnak. Kiemelten azoknak is akiknek ekkor is használniuk kell a számlázó programot (24 órás nyitva tartás tulajdonosokkal a pult mögött)

A szoftveresek azonban ekkor is dolgoznak hiszen a honatyák alig pár hete fogadták el a 2009-es jogszabályokat, így a jövő évi szoftver verziók tesztelése dokumentálása és az ügyfeleink 2008-as év zárása, 2009-es év nyitása miatt nekünk ekkor is dogoznunk kell.

Az évváltás közeledtével és a karácsonyi bevásárlás után a kisvállalkozók kénytelenek a 2009-es számlázó program és egyéb ügyviteli programjuk megújítására vagy éppen cseréjére.

Azoknak akik új szoftver után néznek összeállítottam egy rövidke "döntés előkészítő" anyagot karácsonyra, de hogy most ne ezzel foglalkozzanak, ezt csak 27.-re teszem ki.

Szólj hozzá!

Címkék: hellókarácsony számlázó program


A bejegyzés trackback címe:

https://szamlazoprogram.blog.hu/api/trackback/id/tr32840240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása